A földi élethez alapvető fontosságú a víz jelenléte, nélküle nem tudnánk létezni. A víz az élet forrása. Földünk és az emberi szervezet 70%-a vízből áll. A növények és az állatok esetében ez az arány elérheti akár a 90%-ot, a csecsemőknél a 80%-ot, az idős embereknél viszont ez egy kicsit kevesebb kb. 60%.

Életkortól függetlenül megfelelő mennyiségű és minőségű vízre minden nap szükségünk van, hiszen ha testünk vizének 50 százalékát elveszítjük, nem maradunk életben. A vérben és a testnedvekben lévő víz által kering testünkben az életerő. Az energiát testünk minden egyes részébe tehát a víz juttatja el, bejárja testünk legrejtettebb zugait is, minden egyes sejttel kapcsolatba kerül, és viszi magával mindazt, ami benne van, a létfontosságú anyagoktól kezdve a méreganyagokig mindent. Ezen túlmenően Masaru Emoto japán tudós laboratóriumi vizsgálatai alapján bátran tekinthetjük tényként, hogy a víz mindazt az információt is magával viszi és átadja a sejteknek, amit útközben felvesz és eltárol. Emoto bebizonyította, hogy mekkora hatalma van a szavainknak, hiszen a gyönyörű vagy, az aranyos vagy,a szeretet, és a hála szavak hatására a víz kristályszerkezete gyönyörű hatszögletű formákat vesz fel, csakúgy, mint ahogyan a természetes vízben is teljes kristályok alakulnak ki. Ám a különböző parancsoló és romboló kifejezések hatására, mint pl. a Te buta!, Csináld!, vagy az ostoba, a víz struktúráltsága szétesik és hasonló formát mutat, mint egy szennyvíztárolóból vett vízminta képe.
Ugyanilyen elven a zene, a gondolataink és az érzéseink is óriási hatással vannak a víz szerkezetére, tehát érdemes odafigyelnünk arra, hogy milyen zenét hallgatunk, érdemes megfigyelni a gondolatainkat és az érzelmeinket, mert ezek a tényezők nem csak egy pohár vízre képesek hatást gyakorolni, hanem a sejtjeinkben lévő vízre is. Ha a fizikai testet nézzük, megállapíthatjuk, hogy az ember túlnyomórészt víz: életünk kezdetén 99%-ban vízből állunk, csak később, felnőttkorunkra érjük el a már előbb említett 70%-os arányt.

De tegyük félre a százalékokat és fordítsuk figyelmünket arra a tényre, hogy az élet nem más, mint mozgás, változás, áramlás. Ha nincs mozgás, ha nincs változás és megszűnik az áramlás is – megszűnik az élet. A víz áthatja egész életünket, testünket, lelkünket, szellemünket. Egy egészséges ember jól érzi magát a bőrében, a víz folyamatosan kering a testében, amikor pozitív érzelmei végigáramlanak a testén, örömöt érez és a test még jobban érzi magát. De egy beteg testben a víz, akadályokba ütközik, és nem tud dinamikusan áramlani, pang. Ha a szervezetben bárhol romlik a szervek, szövetek vérellátottsága, beindulnak azok a nem kívánt folyamatok, melynek során problémák sokasága merülhet fel. Az örömteli érzések helyét átveszi a bánat, a szomorúság, a fájdalom, ami elgyengíti a testet, és ezt már csak a negatív gondolatok és az örökös panaszkodás tetőzheti be.

A Holistic Pulsing nagymértékben elő tudja segíteni a szervezet számára, hogy újra mozgásba lendüljön és azt, hogy ez a mozgás megmaradjon. A kezelések hatására különleges élményekben lehet részünk, hiszen a víz gyógyító tulajdonságát gyorsan és közvetlenül felébreszti bennünk a finom ringatások, rázások, csavarások segítségével. Feléleszti a testfolyadékokat, beindítja méregtelenítés folyamatát és harmonizálja az egész szervezetet. A technika olyan, mint maga a víz: tisztító hatású, dinamikus, lágy, gyengéd, és mégis erőteljes, határozott. A víz nyelvén szólítja meg a testet, ezért olyan eredményes. De nem csak a testre hat, mert a szinte automatikusan bekövetkező ellazulás, feloldódás következtében megérintődik a lélek is. A pulzálás mindig egy-egy testrészen történik, mégis kihatással van az egész szervezetre, hiszen a hatásmechanizmus olyan, mint a dominó effektus, egy pont érintése távolabbi területeket is érint. Ahogy az első blokk feloldódik, beindul a dominóhatás, és egyik blokk a másik után válik semmivé, melynek következtében beindul a létfontosságú áramlás. A test szinte megfiatalodik, örömérzés járja át, javul a közérzet, s ez megnyitja az öngyógyító mechanizmus beindulásához szükséges kapukat.

Ha már felütötte fejét a betegség, akkor a cél a gyógyulás, de ha még időben odafigyelünk testünk jelzéseire, akkor a legfontosabb célunk a megelőzés kell, hogy legyen, hiszen boldog, örömteli, teljes életet szeretnénk élni, melyhez elengedhetetlen a testi, lelki és szellemi EGÉSZ-ség.

Szólj hozzá

Keresés
Hírlevélre feliratkozás
Név: *
Email: *
Slideshow
Get the Flash Player to see the slideshow.
E heti gondolat
„Amikor megihlet egy nagyszerű cél, egy különleges feladat, a gondolataid lerázzák béklyóikat: az elméd meghaladja a határokat, a tudatosságod minden irányba kiterjed, s egy új, nagyszerű és csodálatos világban találod magad. Szunnyadó erők, képességek és adottságok kelnek életre, és ekkor úgy tárul fel előtted önnön lényed, mint aki sokkal nagyszerűbb annál, amiről valaha is álmodtál, hogy leszel.”(Patanjali)
.
ko





>

Fontanasziget on Facebook