Testünk üzenetei
X. rész
A has

„Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.” (Buddhista tanmese)

A Solar-plexus (Napfonat avagy Manipura csakra) a köldök felett helyezkedik el a gyomor magasságában, s olyan az ember számára, mint a Nap. Ő az erőközpont, melyen keresztül a Napból áradó energia eljuthat hozzánk, és életerővel láthatja el a testünket. Ez az erőközpont nemcsak táplál, hanem lehetőséget ad arra is, hogy aktív kapcsolatba kerüljünk a külvilággal. Rajta keresztül sugározzuk az érzelmeinket a külvilágba, és érzékeljük azt is, ami mások irányából felénk áramlik. Amikor két ember találkozik egymással a pillanat törtrésze alatt megtörténik ez az energetikai kommunikáció, még mielőtt az első szavak kimondásra kerülnének. A felnőtt emberek ennek már nem biztos, hogy tudatában vannak, de a gyermekek „antennái” nagyon érzékenyek, és képesek pontosan érzékelni azokat a ki nem mondott vagy ki nem mutatott érzelmi áramlásokat, amiket a körülöttük lévők küldenek feléjük. Ezért egy gyermeket nem lehet becsapni azzal, hogy mást mondok, mint amit érzek, maximum megzavarni lehet vele. Nem fogja érteni, hogy miért nem vagyok őszinte. Nem fogja érteni, hogy miért van szükségem arra, hogy ilyen vagy olyan maszkok mögé rejtsem az arcomat. Ha szomorú vagyok miért nem sírok, ha boldog vagyok, miért nem mutatom ki úgy, ahogy azt ő tenné, gyermeki önfeledtséggel. A legnagyobb probléma azonban az, hogy mindeközben megtanul ő is maszkokat gyártani, mert azt hiszi, hogy ez a felnőttéválás módja, később pedig azon töri a fejét, hogy miért nem érzi jól magát a bőrében. Hiszen, ha a felnőttéválás közben nem távolodott el túlságosan önmagától, akkor a zsigereiben érezni fogja, hogy valami nincs rendben. Ezek az érzések mélyről törnek fel, ősi emlékeket rejtenek, olyasmiket, amikre általában azt mondjuk: „olyan, mintha ezt mindig is tudtam volna”. És milyen igazunk van, hiszen tényleg tudtuk / tudjuk, csak elfelejtettük. A jó hír, hogy képesek vagyunk emlékezni arra a tudásra, arra az erőre, ami bennünk rejlik. Testünk a legjobb tanácsadó, a legjobb útjelző, a legjobb tanítómester.

A has testünknek olyan területe, mely számtalan ismeretet, információt, jelzést rejt magában. A közepén helyezkedik el a köldök, mely földi létünk szempontjából jelentőségteljes szerepet játszik. Életünk kezdetén a köldökzsinóron keresztül kerülünk kapcsolatba a földi léttel. Táplál és biztonságot ad. A köldökzsinórról való leválás után már önálló kis lények leszünk, de mégsem szakadunk el az édesanyánktól, hiszen az energetikai kapcsolat ilyenkor még nagyon erőteljes. Az első igazi elszakadások akkor történnek meg, amikor az édesanya hosszabb időre távol kell, hogy legyen. Ilyenkor a legtöbb gyermek sír, és sokuknak fáj a hasa. Ez a reakció teljesen természetes, hiszen saját magunkat megfigyelve is érzékelhetjük, hogy egy adott szituációban, amikor nem érezzük biztonságban magunkat, elönt a félelem, a bizonytalanság, a kétségbeesés, nem látjuk, nem tudjuk, hogy mi fog a következő percekben történni, a testünkben fizikai tünetek sokasága jelentkezik. Most csak a hasra összpontosítva érezhetünk belső remegést, belső izgatottságot, érezhetjük, hogy összeszorul a gyomrunk, esetleg hányingerünk lesz, de helyzettől függően erősebb, fájdalmasabb tünetek is megjelenhetnek (pl. alhasi görcs). A hasunk tehát igen intenzív jelzőrendszer, sokféle problémára képes felhívni a figyelmünket. Ha behangoltuk az antennáinkat, akkor meg is értjük, ha nem, akkor bekapjuk a jól bevált gyógyszerünket és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Hangsúlyozom, hogy vannak olyan esetek, amikor szükség van gyógyszeres kezelésre és orvosi kontrollra, de ezek az esetek sem kivételek az önismereti munkát illetően. Sőt! Ezek a legintenzívebb, legerőteljesebb segélykiáltások!

Miről árulkodik a gyomor? Arról, hogy képesek vagyunk-e megemészteni testi és szellemi táplálékainkat, tapasztalatainkat. Megmutatja, hogy félünk-e az ismeretlentől és, hogy mennyire vagyunk képesek megélni új dolgokat. Bízunk-e önmagunkban, kiállunk-e önmagunkért, vagy mindig úgy cselekszünk, hogy az a másiknak jó legyen, miközben nem veszünk tudomást a saját igényeinkről (gyomorfekély). Rámutat arra, hogy mennyire aggódunk, mennyire félünk, vagy rettegünk bizonyos dolgoktól, eseményektől, emberektől (gyomorégés és egyéb gyomortáji fájdalmak).
A belek jelzik, hogy el tudjuk-e engedni mindazt, amire már nincs szükségünk. Félelem kíséri-e ezt a folyamatot? Ragaszkodunk-e a régi dolgokhoz? Nehezen válunk-e meg olyasmitől is, amiről tudjuk, hogy már semmi haszna? Van-e bennünk bűntudat?
A hasnyálmirigy az élet édességét jelképezi. A harag, a csalódottság, a megkeseredettség gyulladást okozhat. A cukorbetegség jelentheti azt is, hogy nincs elég öröm az életben, hogy csak a keserűség maradt, vagy mély fájdalom honol az emberben.
A máj feladata a felvett táplálék kielemzése, el kell választania az emészthetőt az emészthetetlentől. Méregtelenít. Ez esetben sem csak a fizikai táplálékról van szó: a harag, a gyűlölet, a düh, a félelem, a változásokkal szembeni ellenállás gyulladáshoz vezethet (hepatitis). A folytonos panaszkodás, önmarcangolás, önmagunk hibáztatása a máj különböző betegségeit okozhatja. Az epekő akkor alakul ki, amikor szinte megkövesednek bennünk a múlt emlékei, keserűség, rosszallás, harag, megbocsátani nem tudás az útravalónk, amikor nem tudjuk feldolgozni és elengedni a velünk történteket.
A hasüreg hátsó részén helyezkednek el a vesék. Fontos szerepet játszanak szervezetünk belső egyensúlyának fenntartásában, miközben kiszűrik a vérből az eltávolítandó anyagokat, amelyek a hólyagon keresztül eltávoznak a szervezetből. A vesékben kialakuló fizikai problémák csalódottságról, kudarcélmény(ek)ről, esetleg szégyenérzetről tanúskodhatnak. Előfordulhat, hogy párkapcsolati problémák esetén valamelyik vesében keletkezik rendellenesség, de húgyúti fertőzésekre is nagyobb a valószínűség főleg akkor, ha megsértődünk, és a párunkat hibáztatjuk.

A has a medencével való kapcsolata révén a szexualitásra vonatkozóan is jelzésértékű információkkal bír. Az életösztöneink, a vágyaink és az ezzel kapcsolatos érzéseink a már említett Napfonatban kerülnek osztályozásra és alakulnak magasabb szintű energiákká és válnak végül életünk tudatos alakítóivá. Ha ezen a területen problémák adódnak, fizikai tünetek jelennek meg akár akut, akár krónikus formában akkor biztos, hogy végig kell gondolnunk azokat a hiedelmeket, nézeteket, elképzeléseket, vagy esetleges tiltásokat, amelyeket szüleink teljes jó szándékkal a mi védelmünkben oltottak belénk. Érdemes megvizsgálni, hogy mennyire tabu számunkra a szexualitás. Tudunk-e beszélni róla, s ha igen, akkor közben hogyan érezzük magunkat. Van-e bennünk bűntudat, szégyenérzet, vagy felszabadultan, teljes természetességgel vagyunk-e képesek megbeszélni az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Szülőként hogyan érezzük magunkat, amikor eljön az ideje annak, hogy a kamasz gyermekünkkel beszélgessünk e témáról. Milyen kapcsolatban vagyunk a gyermekkel? Milyen kapcsolatban vagyunk önmagunkkal? Mit adunk át a gyermeknek? A félelmeinket, a bűntudatunkat, a másik nemről alkotott kissé félrecsúszott véleményünket? Mennyire gondolkodunk tisztán, előítéletek és kritika nélkül? Mennyire vagyunk őszinték önmagunkkal és másokkal? Merünk-e őszinték lenni? Át tudjuk-e magunkat adni a szexualitásnak anélkül, hogy belepirulnánk? Ha nem, akkor itt a feladat!

Vizsgáljuk meg, hogy képesek vagyunk-e felvállalni nemiségünket. A férfi tud-e igazán férfi lenni, vagy csak meg akar felelni valamiféle elvárásnak? S, ha ez nem sikerül, akkor virágról virágra száll, mint a pillangó, keresve-kutatva a boldogságot, vagánynak mutatva magát, miközben lehet, hogy magának sem vallja be, de abban reménykedik, hogy majd megtalálja a nőt, aki számára ő lesz a férfi, mert tudat alatt ő sem a pillanatnyi kis boldogságot keresi, hanem arra vágyik, hogy megnyugodjon a szíve. Mi van, ha nem sikerül? Vajon miért? Hol a hiba? Ha mégis megtalálja a párját, miért kezd ellaposodni néhány év után a kapcsolat? Hova lesz belőle a férfi? Miért válik fontosabbá, hogy mi van a tányéron, vagy hogy mennyi sör van a hűtőben? Miért menekül a munkába arra hivatkozva, hogy el kell tartania a családját? Miért dugja homokba a fejét? Mitől fél?
A nő megéli-e a nőiségét? Miután férjhez megy mivé alakul az élete? Hogy éli meg az egyes szerepeit: dolgozó ember, feleség, szerető, barát, házvezetőnő, várandós kismama, majd édesanya? És lehet, hogy néhány év eltelte után úgy érzi, hogy cselédsorba jutott? Vajon miért? Miért nem tud továbbra is nő lenni. Miért kezd el különféle pótcselekvésekbe menekülni? Miért kezdi elhanyagolni magát? Miért válik teherré mindaz, ami az élete sava borsa is lehetne? A nőiség sok mindent rejt magában. Van benne valami titokzatos, valami varázslatos. Meg kell tanulni a szerepeket eljátszani anélkül, hogy belevesznénk – ez a férfiakra ugyanúgy vonatkozik. Ha megöljük a bennünk lakó nőt, akkor már nem fogjuk észrevenni a párunkban sem a férfit és fordítva. Ez pedig nemcsak a szexualitás szempontjából fontos tényező…..de erről majd később.

„Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejűek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.”
(Joseph Murphy)