Függések és megszabadulások

Kár lenne tagadni, hogy vannak vágyaink. Léteznek olyan iskolák, tanítások, amelyek határozottan károsnak és bűnösnek tartják az emberi vágyakat, ezért inkább nem is vesznek tudomást róluk, teljesen figyelmen kívül hagyva őket vagy elnyomják azokat. Kénytelenek, hiszen érzik a jelenlétüket, s azt az erőteljes energiát, amit ezek a vágyak megtestesítenek/megtestesíthetnek. Akár elfogadjuk, akár nem, a vágyaink ettől még léteznek, megszületnek bennünk, s egyedül tőlünk függ, hogy mihez kezdünk velük.

A vágyak nagyon erősen meghatározóak lehetnek, amennyiben hagyjuk, hogy ők irányítsanak. Életünk során rengetegféle vágy születik meg bennünk, amely vágyak közül vannak olyanok is, amik megvalósítása, elérése tényleg rendkívül fontos lehet számunkra a fejlődésünk és az előrehaladásunk szempontjából, de vannak olyanok is, amelyek eltérítenek, elterelik a figyelmünket a valóban fontos, érdemleges dolgokról. A gondolataink minősége és irányultsága sokat jelent abból a szempontból, hogy minek engedünk teret önnön magunkban. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a gondolati energia erőteljes teremtőerővel bír, s ha egy megszületett gondolatnak újra és újra energiát adunk, dédelgetjük, tápláljuk, gondozzuk, akkor nagyon erőteljessé tud válni, s idővel, néha nem is kell olyan sokat várni erre, megvalósul, manifesztálódik a fizikai világban.
Azt is gondolhatnánk ekkor, hogy ezután minden remekül fog működni velünk, hiszen megvalósult, amire olyan sokat gondoltunk, amire vágytunk. Most itt van, tessék…talán pillanatnyilag boldognak érezzük magunkat, de ahogy telik-múlik az idő, ez a boldogság lecseng, a „forrás kiapad”, nincs már honnan töltekezni, és újra eluralkodik rajtunk az érzés, hogy szükségünk van valamire, amitől majd jobb lesz, ami megadhatja a valódi boldogságot. Ilyenkor felmerülhetnek újabb és újabb vágyak pl: majd, ha levizsgázom, majd, ha megkapom azt a munkát, majd, ha férjhez megyek-megnősülök, majd, ha elválok, ha megszületnek a gyerekeink, ha kirepülnek a gyerekeink, ha lesz egy kocsim, ha elköltözünk végre, stb., stb., na majd, ha ezeket elérem, meg tudom valósítani az életemben, akkor leszek boldog. És természetesen egyik másik meg is valósul, mégsem szaladgálnak az emberek fülig érő szájjal, vidáman, örömtől repesve az utcákon, mert továbbra is érzik, hogy valami hiányzik, valami nincs rendben, hiszen újra meg újra visszakerülnek ugyanabba az ördögi körbe.A Bhagavad Gita szerint ezek a vágyak olyanok, mint a boldogság kék madara, mely újra meg újra felröppen, de vagy megunjuk, vagy megszokjuk, vagy száraz és élvezhetetlen lesz, vagy elveszítjük. Az elején nektár volt, a végén méreggé vált.

Mindenki vágyik szeretetre, megbecsülésre, elfogadásra, megértésre, gyengédségre, odafigyelésre, igaz barátságra, mély és őszinte párkapcsolatra, és természetesen vágyunk egyfajta anyagi függetlenségre, de legalábbis olyan anyagi háttérre, amely nem okoz napi problémákat a család számára. De, hogy kinek mi nem okoz problémát, az már egyedi kérdés, mert van, aki autó és saját családi ház nélkül is boldog életet tud élni, míg egy másik ember frusztrált attól, hogy nem tudja megteremteni magának és a családjának az általa normálisnak nevezhető életszínvonalat, amihez szükség van autóra és saját házra. Miért elég az egyik embernek a kevés is a boldogsághoz, és miért nem a másiknak? A hasonló körülmények között élő emberek egyike elégedett, míg a másik frusztrált. Vajon miért? Ez attól függ, hogy ki merre tekint. Müller Péter: Jóskönyv c. művében olvastam, hogy aki fölfelé él, az nem esik pánikba, az a nehéz helyzetekből is energiát nyer, és megérti, hogy mi abból a jó neki, őt felemeli minden helyzet, ellentétben azzal, aki lefelé a föld felé él, azt ugyanez a nehézség mélységesen lehúzza, és kimeríti. Az ilyen lefelé élő ember hajlamos belelovalni magát az egyes helyzetekbe, a vágyaiba, hajtja, ostorozza és kritizálja magát, és e miatt a hozzáállás miatt néha észre sem veszi, hogy mikor érte el a célját, mert már annyira megszokta az elégedetlenséget, hogy az elért célja sem tudja előhozni belőle a megelégedettség érzését. Könnyen megeshet, hogy pl. valaki munkamániássá válik, vagy a káros szenvedélyek felé fordul, mert a stresszel teli elégedetlenséget nem tudja másképp kezelni. Úgy érzi, hogy a dohányzás vagy az ital mámorító hatása ellazítja őt, és új erőt ad neki ahhoz, hogy tovább haladjon a maga által választott úton (amit nagy valószínűséggel tudat alatt választott), de ez hamis kép, hiszen ellenkezőleg, egyre erőtlenebb, egyre elkeseredettebb lesz, s akár meg is ölheti magát, bár nem tudatosan. Vannak, akik a boldogságot hajszolva végül az evésben, vagy a játékszenvedélyük kiélésében találnak örömöt, de ők is csak cseberből vederbe jutnak mindaddig, amíg nem ébreszti őket rá valami vagy valaki arra, hogy valójában mit is tesznek, hogyan élnek, milyen szokások rabjaivá váltak ahelyett, hogy a forrásból, a tiszta energiából táplálkoznának.

A világ manapság arra sarkallja az embert, hogy semmivel ne legyen elégedett. Vegyen minél több új dolgot, dobja ki a régit, ne fogadja el a kisebbet, ha van nagyobb is, stb. A reklámok és a különböző magazinok, tisztelet a kivételeknek, mert olyanok is léteznek, általában erre tanítják az emberiséget. Szerintem nincs abban semmi rossz, ha valaki új dolgokat vesz magának. A legnagyobb problémát inkább abban látom, hogy eluralkodott a világban a mértéktelenség. Emberek hitelekből élnek, azt a pénzt is elköltik, ami sosem volt a pénztárcájukban vagy a bankszámlájukon. Akkor is vásárolnak és olyasmiket, amikre az égvilágon semmi szükségük nincs. Azért dohányoznak, mert a „többiek belevitték a rosszba” vagy, mert ez olyan nagymenős – ez főleg gyerekeknél érezhető. Azért isznak vagy nyúlnak a kábítószerhez, mert lehet, hogy abban látják az egyetlen esélyt arra, hogy egy kicsit kimeneküljenek a világ nyomása alól, hogy egy kicsit lelazuljanak. Akárhogy is, ez mindig egyfajta menekülés a felelősség felvállalása elől. Hiszen megtanultuk a szüleinktől és az ő szüleiktől, hogy milyen áldozatnak lenni, hogy milyen másokat hibáztatni, hogy milyen az, amikor elhisszük, hogy a külső körülmények okozzák a mi saját szerencsénket vagy szerencsétlenségünket.

A kulcsszavak: a harmónia és a mértékletesség. Ha ezek hiányoznak, akkor kibillen a mérleg, s idővel megérzi az ember ennek minden következményét. A harmóniára csak akkor tudunk rátalálni, ha elindulunk a tudatosodás útján, s felvállaljuk a saját életünkért a felelősséget. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem a reklám az oka a boltkórosságomnak, hanem én magam, mert hagytam magam elcsábítani. Nem a barátaim miatt dohányzom, bár ők dugták a számba a cigarettát, hanem én döntöttem úgy, hogy el is szívom. Ha képesek vagyunk rálátni az életünkre, a múltbéli döntéseinkre, és az előttünk álló lehetőségeinkre, akkor képesek leszünk arra is, hogy higgadtan mérlegeljünk a választás előtt. Mert mindig van választási lehetőség. Mindig! Ahhoz, hogy helyesen tudjunk dönteni, meg kell ismernünk a bennünk lévő gondolatokat, érzelmeket, vágyakat, illetve tisztán kell látnunk, hogy milyen következményei lesznek egy adott választásnak. Vagyis ahelyett, hogy ki akarnánk irtani meglévő vágyainkat, vagy el akarnánk nyomni őket, inkább legyünk tisztában velük és szelídítsük meg őket és igyekezzünk megtalálni azt a bizonyos arany középutat, mely lényünk középpontjából indul és oda is tér vissza, így ezen haladva megtapasztalhatjuk önmagunk belső erejét, és azt a belülről fakadó boldogságot, amit a külső dolgok képtelenek hosszútávon biztosítani az ember számára. Felszabadulva régi vágyaink és szokásaink rabságából, új világot teremthetünk!