Posts Tagged ‘A hát’
Testünk üzenetei
XI. rész
A hát
„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)
Ilyen egyszerű lenne? Azt hiszem igen, ha nem lennénk tele a jövőtől való félelemmel, ha nem azon törnénk a fejünket, hogy mi fog történni, ha így vagy úgy teszünk, ha ezt vagy azt mondjuk, hanem nemes egyszerűséggel és bizalommal fogadnánk mindazt, ami jön. És ugyanilyen egyszerűen útjára tudnánk bocsátani azt, amivel már nincs dolgunk.
A jelenünk olyan, amilyenné megteremtettük azt a múltban. Tegyük fel a kérdést: Jól érzem magam MOST? Igen? Nem? Ha nem, akkor mi a baj? Hogyan éltem eddig? Hogyan gondolkodtam? Mit tettem? Hogy viselkedtem? Mit adtam magamnak és másoknak? Mit teremtettem meg magam körül, ami miatt MOST így érzem magam? Súlyos teherként nehezedhet ránk a múltunk. Mindannyian átmentünk nem egy nem kettő megpróbáltatáson, de azoknak vége van. Mégis miért olyan nehéz elengedni? Miért nehéz magunk mögött hagyni? Miért nézünk folyton vissza? Miért játszuk le újra meg újra, hogy mi történt, hogy történt, ki mit mondott? Miért hibáztatjuk magunkat vagy a többieket? Miért éljük át újra meg újra ugyanazokat az érzelmeket, érzéseket, amikor elmesélünk egy történetet, legyen az akármilyen régi esemény? Miért akarjuk újra és újra elmesélni, kiszínezni, átélni….sokszor szinte élvezettel tesszük ezt, attól függetlenül, hogy a történetünk kellemes vagy kellemetlen. Miért válunk a múlt rabjaivá? Miért szenvedünk attól a tehertől, amit a hátunkra vettünk a múltunk kapcsán? Hiszen ami elmúlt az elmúlt. Azon már nem lehet változtatni. Teljesen mindegy, hogy hányszor pörgetjük végig az eseményeket a gondolatainkban, vagy hogy milyen megoldásokat találunk utólag arra nézve, hogy hogyan kellett volna cselekednünk, mit kellett volna mondanunk. Már nem tudunk változtatni rajta. Mégis roskadozunk a teher alatt, és azon csodálkozunk, hogy fáj a hátunk. Mi több, sokszor nemcsak a magunk terhét cipeljük, hanem másokét is magunkra vesszük, mintha nem lenne elég a sajátunk.



