Posts Tagged ‘Egészséges életmód’
Gondolatok a vízről

Sokunk örömére megjött az igazi nyár. Végre lehet nyaralni, strandolni. A nagy meleggel azonban együtt jár a megemelkedett vízivás is. Az egyik bevásárló központban előttem tolta egy férfi a bevásárlókocsit 3 karton ásványvízzel. Elmondása szerint harmadmagával három nap alatt isszák meg ezt a mennyiséget. A következő gondolatom támadt: az már jó, hogy nem csapvizet fogyaszt a család, de milyen sok plusz energia hazacipelni ezt a sok vizet, ráadásul drága és még eldobnak 18 flakont is. Mi ebből a megfontolásból vásároltuk meg két évvel ezelőtt a víztisztító berendezésünket, amely az első évben visszahozta az árát, és azóta 5 ft-ért iszunk egy liter „tiszta vizet”, nem kell cipelni, és a flakonokkal sem szemetelünk.
Miért fontos, hogy ne igyunk csapvizet!
Sok esetben az a baj, hogy nem jó vizet iszunk. Nemrég elkerült hozzánk egy mérőműszer, aminek a segítségével megmértük a csapunkból folyó víz tisztaságát és a saját víztisztítónk által megtisztított vizet. Az általunk fogyasztott tisztított vízben 29 TDS-t mutatott, míg a sima csapvízben 338-at !!! A víz 50 TDS-ig mondható tisztának. (Az eredményhez még azt is hozzá kell tennem, hogy éppen szűrő csere előtt vagyunk, mert kb. évenként esedékes. Egy évvel ezelőtt, amikor legelőször mértük a tisztított vizünket 1,5-öt mért a műszer.) Óriásiak a különbségek, és ezt sajnos a szerveztünk is tudja. Ha nem tud beépülni a víz a sejtekbe, akkor hiába iszunk, ettől még szomjazik és fárad a szervezetünk. A különböző üdítő italok, ízesített tea, kávé, ásványvíz sem ad megoldást a kérdésben, a szomjat nem oltja. Erről lejjebb bővebben olvashatsz.
Válaszd az egészséget!
Ha feltenné nekem valaki azt a kérdést, hogy: „Mit választasz? Az egészséget vagy a betegséget?” Természetesen az egészséget választanám. Ha jól sejtem nincs olyan ember a földön, aki másképp választana. Mindenki szeretne egészséges lenni, mindenki szeretné jól érezni magát a bőrében és kortól függetlenül élvezni az életet. Mégis sokan abban a hitben élnek, mert ezt látták és ezt tanulták, hogy ez csak egy bizonyos életkorig adatik meg, mert az öregedéssel együtt jár a betegség, a fájdalom, és mindenféle nyűgös dolog. Azt nevelték belénk, hogy 50 év felett már igen csak öregszik az ember, romlik a látása, fájnak az ízületei, emelkedik a vérnyomása, netán cukorbeteg is lesz – mondják, el kell fogadni, korral jár. Valójában ez nem így van. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120 – 140 év. Mégis sikerült odáig eljutnunk, hogy ha valaki megéli a 80. életévét az már csodának számít, hiszen az átlag életkor kb. 75 év, de van egy még meglepőbb adat is, amin érdemes elgondolkoznunk: az amerikai orvosok átlagéletkora, ami nem több mint 58 év!
Az egészség
Sokan feltették már a kérdést, hogy mi az egészség. A választ nem könnyű megadni. Nézzünk most néhány gondolatot ezzel kapcsolatban: A kínai orvoslás egészségképének alapja a harmónia, amit a yin és yang egyensúlya, a chi (csí) akadálytalan áramlása és a természethez való alkalmazkodása biztosít. A tibeti orvostudomány felfogása szerint minden élő és élettelen azonos anyagi alappal rendelkezik, vagyis az öt őselemből tevődik össze. Ezek: az éter, a levegő, a tűz, a víz és a föld (amelyek nem a köznapi értelemben vett fogalmak, sokkal inkább princípiumok). Az egészséges emberben az öt elem egyensúlyban van egymással, harmónia jön létre.
A hagyományos népi orvoslás szerint az ember akkor egészséges, ha összhangban van önmagával és a természettel. Akkor alakul ki a betegség, ha ez az összhang valamelyik szinten megbomlik. A természetgyógyászat szemlélete alapján az egészség a természettel harmonizáló testi (beleértve energetikai is), lelki, szociális és életszemléleti (szellemi) dinamikus egyensúly állapota.
WHO szerint pedig az egészség nem csupán a betegség és nyomorékság hiánya, hanem teljes szociális, pszichikus és fizikai jólét állapota. (1948) Jelenlegi meghatározásuk alapján azonban az egészség dinamikus egyensúlyi állapot, mely szomatikusan, pszichésen és szociálisan determinált.
Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül más is észrevette, hogy akármelyik oldalról is közelítjük meg ezt a fogalmat, mindig ugyanoda érkezünk – a harmonikus, kiegyensúlyozott állapothoz. Ha ez megvan, akkor ott az egészség. Egyébként nem kell túl messzire mennünk egy jó definícióért, hiszen a magyar nyelv lenyűgöző mélysége itt, ennél a fogalomnál is megmutatja magát. Maga a szó egészség = EGÉSZ-ség, ami azt jelenti, hogy a szervezetben minden teljes és egész, a lélek is kiegyensúlyozott és szellemi szinten is minden rendben van. Vagyis létrejön a test-lélek-szellem egysége – EGÉSZ-sége.



