Posts Tagged ‘Párkapcsolat’

Párkapcsolat – Szerelem

Már kora gyermekkorban megkezdődik a test intim területeinek felfedezése és megjelenik a másik nem iránti érdeklődés. Észrevesszük, hogy a fiúk másképp néznek ki, mint mi lányok, és a fiúk is nagy érdeklődést mutatnak felénk, szívesen néznek a szoknyánk alá. Talán életünkben először szerelembe is esünk, és azért örülünk annak, hogy nap, mint nap oviba mehetünk, mert ő is ott van, és újra meg újra találkozhatunk. Az ovis szerelem annyira édes, aranyos és persze rendkívül komoly dolog. A fiúk esetében az sem ritka, hogy az óvó nénibe lesznek szerelmesek. A kislányok elkezdenek lányos szerepeket játszani, a fiúk pedig a nekik való fiús szerepekben tanulják és fedezik fel önmagukat.

A gyermekek nővé vagy férfivá érése hosszadalmas folyamat, amit nagyon sok külső és belső tényező befolyásol. Hogy miként tekintünk önmagunkra, milyennek látjuk magunkat, hogyan éljük meg ezt a változási folyamatot, nagymértékben függ attól, hogy milyen minták vesznek körül bennünket elsősorban otthon, de erőteljes hatással bír a kortársak velünk szembeni viselkedése és szemlélete, valamint a média. Ha nincsenek jó alapjaink, önbecsülésünk, önbizalmunk, akkor nagyon nehéz megtalálni a számunkra helyes utat ahhoz, hogy megtaláljuk és elfogadjuk önmagunkat és képesek legyünk arra, hogy a nőiség/férfiség minden aspektusát harmonikusan megéljük.

A folytatáshoz kattints ide! »

Emberi játszmák

Emberi játszmák… Hol az eleje? Hol a vége? Ki kezdte? Számít? A hollywood-i filmvilág megirigyelhetné azokat a forgatókönyveket, amiket megalkotunk a hétköznapokban. A kommunikációnk – már, amit mi annak nevezünk – telis-tele van frappáns szófordulatokkal, kész mondatszerkezetekkel azokra az esetekre, ha meg akarnánk értetni valamit a másikkal, ha vissza akarnánk vágni neki, ha „meg kellene védeni” magunkat, ha ki akarnánk csikarni valamit tőle, stb.

Megfigyelted-e már valaha, hogy hogyan beszélsz másokkal, hogy milyen üzeneteket juttatsz el hozzájuk? Tudod-e, hogy mi a kommunikációd alapja? Ha nem, akkor érdemes ezt megtenned, mert csak így fog kiderülni számodra is, hogy mennyit és hogyan játszmázol.

A játszmák birodalma hatalmas. Lényegében kedvünkre válogathatunk a különböző lehetőségek közül, mégis csupán néhány forgatókönyvet használunk rendszeresen, mert amikor már megtanultunk valamit, olyan mélyen belénk épül, hogy a sajátunkká válik, így már nem tudunk szabadulni tőle, és talán nem is akarunk, mert abban a szerepben, ha nem is minden esetben jól, de mégis otthonosan érezzük magunkat. Biztonságot ad, hogy az előre gyártott sémáink alapján „tudjuk”, hogy mit fogunk mondani, ha a másik ezt vagy azt mondja, „tudjuk”, hogy adott esetben hogyan fogunk érzelmileg reagálni, s ennek a reakciónak milyen további vonulatai lesznek. Valójában az egész játszma menetét ismerjük, sokszor talán azt is látjuk, hogy mi lesz a kimenetele a jelenetnek, mégis végigcsináljuk, még akkor is, ha a végeredmény nem nevezhető éppen pozitívnak. Körbe járunk. Folyton belekerülünk ugyanazokba a helyzetekbe, ilyenkor feltesszük a régi lemezt, s addig játszuk, míg nem a könyökünkön jön ki, de lehet, hogy még ilyenkor sem ébredünk rá arra, hogy mi is történik valójában. Pedig talán ki is mondtuk, hiszen a másikban már észrevettük, hogy: „Már megint ugyanazt a lemezt játszod!”. Más szemében meglátjuk a szálkát, de vajon érzékeljük-e a magunkéban a gerendát? Biztos, hogy csak ő játsza a régi lemezt? Biztos, hogy mi magunk nem adjuk meg ennek a táptalaját?

A folytatáshoz kattints ide! »

Testünk üzenetei
VI. rész
A nyak és a torok

Kellemesen hűvös hajnal volt, Ádám mégsem tudott aludni. Egyre csak az járt az eszében, hogy mit kellene tennie annak érdekében, hogy Lindával való házassága nehogy véget érjen. Nagyon szerette a lányt, de úgy érezte, hogy elege van, nem bírja tovább. Jó néhány éve éltek együtt, jóban-rosszban, ahogy annak idején megfogadták, de valami valahol elveszett, elromlott. Minden olyan más lett, de nem tudta, hogy miért.  Valahol mélyen érezte, hogy beszélniük kellene erről, mert ha nem változtatnak, akkor könnyen lehet, hogy külön úton folytatják az életüket, de tele volt félelemmel, amit még magának sem vallott be.
Ezen a reggelen Linda sem volt éppen felhőtlen hangulatban. Ő is érezte, hogy van valami a levegőben, hogy a férjével való kapcsolata zsákutcába ért, hogy szóvá kellene tennie az érzéseit, el kellene mondania Ádámnak, hogy milyen boldogtalan, mert úgy érzi, hogy férje nem hallja meg őt, nem érti meg és mostanában egyáltalán nem figyel oda rá, pedig ő már többször megemlítette, hogy nem jó, ahogy élnek. Bár mindenük megvan, mégis valami hiányzik. Szerette volna, ha ezt a valamit Ádámmal együtt találják meg. Nagyon szerette a férjét, és meg volt rémülve attól a gondolattól, hogy talán el is válhatnak, ha nem jutnak dűlőre egymással.

A folytatáshoz kattints ide! »

Testünk üzenetei
II. rész
A test és a lélek kapcsolata

A lélek rendkívül finom szubsztancia, egy igen magas rezgésszámú energiaállapot. Önmagában képtelen arra, hogy megnyilvánuljon a fizikai síkon, ezért van szüksége egy olyan eszközre, aminek a segítségével kifejezheti önmagát, megtapasztalhatja a fizikai valóság különböző rétegeit, nemcsak a szó szoros értelmében vett fizikai területen, hanem az érzelmek és a gondolatok birodalmában is. Ez az eszköz a fizikai test. Általa a lélek megélheti mindazt, amire vágyik és megtanulhatja azokat a leckéket, amikre a leginkább szüksége van. A fizikai test a lélek számára olyan, mint a színésznek a jelmez, amit mindaddíg visel, amíg tart az előadás. Ahogy legördül a függöny és elnémul a taps, leveti a jelmezt, és újra önmagává válik. A jó színész beleéli magát a szerepbe, átéli, mélyen átérzi a szerep adta lehetőségeket, érzelmeket, gondolatokat, miközben mindvégig tudatában van annak, hogy csak szerepet játszik. Annyira sosem zuhan bele a szerepébe, hogy pl. Hamletként vagy Bánk Bánként menjen haza. Milyen vicces lenne, ha a szerepükkel teljesen azonosult színészek jönnének-mennének az utcán, azt hiszem, furcsán néznénk rájuk. Nem értenénk, hogy mi történt velük, hogy miért nem tudják, hogy az csak szerep, és nem a valódi énjük. És velünk mi a helyzet? Vajon észrevesszük-e, hogy mi magunk (akik valójában vagyunk, a tiszta tudat) mennyire zuhantunk bele, mennyire azonosultunk a szerepünkkel, amit itt és most ebben a világban játszunk? Vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy a fizikai testünk csupán a jelmezünk?

A folytatáshoz kattints ide! »